Ügyfeleink
részéről gyakran előforduló
kérdések.
Rágcsálóirtás,
egérirtás, patkányirtás folyamata.
Egér van a
spájzban, nem tudtam megfogni, pedig már mindennel
próbálkoztam. Csapdát is tettem ki,
ragasztót is, és sajtot is tettem az
egérfogóba.
Az egerek irtására alapvetően három mód
áll rendelkezésre: irtószer kihelyezése,
mechanikus és ragasztó egérfogó
csapdák telepítése. Ezen módszerek
szakszerű kivitelezésén múlik az egér
irtásának sikere. Nem mindegy ugyanis hogy milyen
irtószert tálalunk az egérnek, csak a
számára kedvező táplálékot
hajlandó elfogyasztani, fontos a szerforma és a
rágcsálóra kifejtett vonzó hatás. A
ragacsos csapdák megfelelő helyekre telepítése
alapvető fontosságú, a mechanikus csapdáké
szintén. A csapós egérfogókba ne sajtot
tegyünk, sokkal inkább diót szúrjunk fel
rá vagy mogyorókrémet kenjünk a kioldó
szerkezetre. Fontos hogy ne tudja levenni, lenyalni a csalétket
a csapdáról.
A hagyományos egérfogó szerkezeteken sokszor kifog
az egerek ügyessége (videó).
Azt
hittem majd mindent befújnak gázzal, és akkor
eltűnik az egér.
Ez egy légből kapott dolog. Gázzal történő
egérirtás csak egészen különleges
lehetséges.
Ez például tökéletesen
szigetelhető raktárban működik, lakóházban
erre nincs
lehetőség.
Az
egérirtó és patkányirtó szerek
teljesen ugyanazok?
Bolti egérmérget
használhatok-e patkányok ellen?
Az egerek és patkányok ellen felhasznált
véralvadásgátló hatású
szereket összefoglalva
rágcsálóirtószereknek nevezzük.
Általában elmondható, hogy a mai második
generációs irtószerek egerekre és
patkányokra egyaránt hatnak. A fő
különbség a szerformákban van. Egerek ellen
általában az irtószeres kockákat
használjuk, patkányok ellen vizes helyeken a paraffinos
formulációkat, ahol sok táplálékot
találnak ott pedig az illatos pépeket, pasztákat,
melyek elfogadása kiváló.
Patkányt
láttam a kamrában. Tettem ki ragasztót, de csak a
cicám ragadt bele, a patkány sosem. Patkányirtás célra
mérget
nem használok, félek feleszi a kutya.
Az egerek ellen kitűnően működő ragacs a patkányok
irtásában ritkán vezet eredményre.
Általában fiatal, tapasztalatlan példányok
foghatóak csak össze ezzel a módszerrel.
Mindenképp véralvadásgátló szerek
használatát javasoljuk, zárt
szerelvényekben kihelyezve.
A patkányláda megfelelő helyeken történő
elhelyezése kulcsfontosságú a
hatékonyság szempontjából, ugyanis
hiába a vonzó csalétek, ha a patkány
közlekedési útvonala nem érinti a
szerelvényt akkor nem fog enni a felkínált
méregből. Érdemes a patkányok nyomát
figyelni, általában megszokott csapásaikon
közlekednek, ezekre a helyekre továbbá
fészkeik közelében az irtószert biztosan
történik fogyasztás. Fontos a ládába
helyezett irtószer fajtájának helyes
megválasztása. Nedves helyeken érdemes a
párának jól ellenálló paraffinnal
impregnált rágcsálóirtószerek
használata, az olyan helyeken ahol a
rágcsáló korlátlan mennyiségben
talál egyéb táplálékot, ott fokozott
vonzó hatással bíró illatos pép
használata javasolt. Az irtószer
kihelyezésére használt patkányláda
ideális búvóhelyet biztosít a
patkány számára
táplálkozáshoz, védi az irtószert az
időjárástól, továbbá
megakadályozza az illetéktelenek méreghez
való hozzáférését.
Élelmiszerboltom van, az ÁNTSZ
rágcsáló és rovarirtás
papírokat kér.
Soha nem volt csótányunk,
egér is ritka. Mit kell tennem?
Az élelmiszerek és italok
előállítására,
tárolására,
szállítására és
forgalmazására szolgáló helyeken
évente legalább kétszer, szakképzett
személy által történő rovar és
rágcsálóirtást kell végezni. A
kártevőirtás megelőző jellegű, vagyis akkor is
kötelező elvégezni, ha nem fordul elő rovar vagy
rágcsáló az egységben. Hívja
cégünket, 24 órán belül a kezében
lehet a szükséges rovar és
rágcsálóirtási szerződés.